11. fejezet: Csata 2.

Sziasztok!
Szeretnélek benneteket megkérni valamire. Ebben a fejezetben váltakoznak a szemszögek, és két szemszög között álljatok meg, létszi és képzeljétek el. Köszönöm!

(Lucy szemszöge)
A két csapat megindult a másik felé. Láttam amint Vladimír odamanőverezik Alec elé. Tudtam mit akar befejezni a régi küzdelmet. De a kedvesem csak mosolygott.
Túl sokáig figyeltem őket, mert egy jókora pofon ébresztett fel. Neki vágódtam egy fának, azonnal felálltam, a fa viszont kidőlt. Egy fiatal vámpír állt előttem, gondolom legalább is, mert nagyon erős. Felkapott és megint el akart hajítani, de belekapaszkodtam a kézébe és kitéptem azt. Felüvöltött fájdalmában…

(Alec szemszöge)

- Most is elfutsz vagy befejezed a csatát? – kérdeztem gúnyosan.
- Ne is reménykedj, hogy elmenekülök. – mondta Vladimír.
- Ennek csak örülök. Végre igazi férfi lettél.
- Régóta vártam ezt a pillanatot. – mondta ő vérszomjasan.
- Én is. Főleg miután legutóbb nem volt elég merszed végig játszani a mecset.
- Ezt élvezni fogom.
- Én szintén.
Egymásnak rontottunk. Egyikünk se kerekedhetett felül. Erősebb, mint gondoltam. De ez sem lesz akadály. Túl nagy volt nekem, de emiatt lassabb is volt nálam.
Végre sikerült felé kerekednem, neki dobtam az egyik társának, mindketten több métert zuhantak. Ekkor láttam ahogy fellobban az első máglya.
-Lucy! – láttam meg a kedvesem, amint a máglyára dobja egy vámpír darabjait…

(Lucy szemszöge)

- Egy meg volt.
A következő kezdőt szinte egy darabban égettem el.
De ekkor észrevettem, hogy valaki a mijeink közel lángol. Noa, egy nagyon fiatal vámpír lány. Nem ismertem, de sajnáltam.
Körbe néztem, hogy áll a csata. Láttam, hogy Demetri épp most használja az előbbi máglyámat.
Alec és Vladimír dobálják egymást. De nem féltettem őt. Mert éreztem Vladimír bizonytalanságát.
Heidi! Veszélyben van. Két vámpír kerítette be, és egyre közeledtek hozzá, beszorult a hegyoldalhoz. Azonnal odarohantam és ráugrottam az egyikre. Lerázott magáról, de a barátnőmet megmentettem.
Stefan volt és Anita. Én a férfire ugrottam. Ő már keményebb dió!
Éppen, hogy elkezdtünk harcolni. Rugdosni, dobálni egymást. Mikor Félix repült el közöttünk. Nem lett semmi baja, de három fa kellett, hogy megálljon.

Támadt egy ötletem. Bevetettem Jane képességét. Stefan a földre rogyott és üvöltött. Néztem ahogy szenved. El akartam égetni, de egy román rám ugrott…

(Alec szemszöge)
- Lucy! – kiáltottam. Oda akartam futni, de Vladimír megint előttem termett. – Engedj! – kiáltottam rá.
Nem szólt, csak morgott.
- Engedj, még szépen mondom. – morogtam és felvettem a harci állást.
- Mi van? Csak nem szerelmes a kicsi Alec! – válaszolta gúnyosan.
- Most véged! – ugrottam neki.
Sokáig viaskodtunk, de nem sikerült megkerülnöm. És Lucy? Lucy legurult a hegyoldalról és utána futott az a némber. Csak nehogy baja essen…

(Lucy Szemszöge)

- Áúú, a fejem. – bevertem. Ekkor valaki belém rúgott, 3 métert repültem, amikor megállított a hegy. Hialda volt az.
Felugrottam és neki rontottam. Most ő landolt a falon. Beleremegett az egész hegy. Odafutottam hozzá felkaptam és megint elhajítottam.
Majd furcsa szédülés fogott el, Hialda használta az adottságát. Elestem és azt hiszem el is ájultam.
Mikor az eszméletemhez tértem, már csak Hialda távolodását láttam.
Felpattantam és utána futottam.

Hirtelen elkanyarodott a sínek felé és felugrott egy vonatra…

(Alec szemszöge)

Vladimír a földre esett fájdalmában.
- Menj! – kiáltott Jane. – Őt elintézem. – ezzel egyidejűleg bele rúgott az ellenfelembe.
- Köszönöm! – és elfutottam Lucy irányába. Le a lejtőn.

Mikor leértem láttam, hogy csata volt, de nincs máglya. Majd megláttam a lábnyomokat is.
Követtem őket, a vonatsíneknél abba maradtak. De Lucy illatát még éreztem, így hát tovább futottam a sínek mentén…

(Lucy szemszöge)

Utána ugrottam, nem gondolkodtam, hogy mit látnak az emberek és mit nem.
Hasba ütöttem Hialdát, aki végig szántotta a vonatot és egy óriási hókupacot halmozott fel. Mikor megállt, visszafutott hozzám és folytattuk ostoba harcunkat. Egyszer az egyikünk repült, másszor a másik.
Ütöttük egymást, tüzet akartam gyújtani, de a havon és a fémen nem ment. Elaltatni is próbált, de nem ment neki, mert lassú volt a képessége.
Végül meg elégeltem és ledobtam a vonat végéről. Gurult lefelé, én pedig utána ugrottam, majd futottam lefelé a lejtőn.

Egyszerre értünk le. Azonnal felkaptam és hátra bilincseltem a kezeimmel az ő kezét.
- Kérlek ne! – kiabálta. Az életéért könyörgött. Nem tudom megtenni. Nem tudom megölni azt, aki így könyörög nekem.
Elméláztam, elgondolkodtam. Kapott az alkalmon és kihúzta a kezeit az enyémekből és ellökött. Menekülni akart, de Alec elkapta.
Most ért ide. Elkezdtek szintén verekedni. Végül hozzájuk siettem és kitéptem Hialda kezét, Alec a másikat.
Majd meggyújtottam a máglyát.
- Ez volt Hialda! – és sírni kezdtem.

(Jane szemszöge)

Mindegyiket megöltük. Csak kettőt nem. Stefan és Vladimír elmenekült, megint.
- Nem lehet igaz. – toporzékoltam. Vladimír az én kezeim közül csúszott ki.

Akkor rohantak el amikor meglátták Hialda máglyáját.
Vladimír megfenyegette rajtam keresztül a bátyámat: - Ezért még számolok Aleckel. Add át neki, te szipirtyó. – azzal elrohantak és mi nem tudtuk követni őket. Stefan bevetette a képességét. Még Demetri se találta őket.
- Óriási Hiba!!! – kiabáltam. Majd a mesterhez siettem.

- Hányat vesztettünk?
- Hármat, mester.
- Kiket?
- Noát, Amint és Bent. Senki mást!
- Sajnálatos, de szép eredmény! Jó munkát végeztettek.
- Vagyis, Alec és Lucy még nem tért vissza. De Vladimír érezte, hogy Hialda halt meg, mivel megfenyegette Alecket.
- Várunk rájuk egy napig. Utána visszamegyünk Volterrába.

(Lucy szemszöge)
Kb. egy órát sírtam, majd visszamentünk a Volturihoz.
- Köszönöm, hogy ma itt voltál velem! – mondtam a szerelmemnek. Aki nem szólt csak egy csókot nyomott az arcomra.

Amikor visszaértünk Jane rohant elénk és a bátyja karjaiba vágódott.
- Tudtam, hogy visszatértek. - majd olyat tett amire nem számítottam. Megölelt!
Ezek után Aroékhoz mentük, ők pedig boldogan üdvözöltek.
El kellett mesélnünk mindent. Én mondtam, Alec pedig kiegészítette. Azt is elmondtam, hogy már megint elfelejtkeztem a másolt erőkről. Ezt a hibát nem követhetem el még egyszer. Arról nem szóltunk, hogy nem tudtam hogyan cselekedjek. Ezt csak Aroval osztottuk meg. Eltűntettük amennyire lehetett a csata jeleit és visszaindultunk Volterrába.