6. fejezet: Denali

(Alec szemszöge)

Folytattuk az utunkat. A szerelem témát nem hoztuk fel többet, a többiek nem is tudtak róla.
- Alec. - szólított meg valaki hátulról, nem kellett odanéznem, hogy tudjam. Selena volt az.
- Igen? Mit akarsz? - fagyosan szóltam hozzá.
- Te és az új lány, nem csak barátok vagytok igaz? - kérdezte halkan.
- Te hallgatóztál? - néztem rá most először, azóta, hogy mellém lépett.
- Nem, csak véletlen hallottam meg. - mentegetőzött.
- Na persze, véletlen. - horkantottam. - Ha bárminek elmondod velem gyűlik meg a bajod. Vagy nem inkább elárulom Janenek. Vajon mit szólna hozzá, hogy kihallgatták? Nem hiszem, hogy boldog lenne. Vajon mit tenne? Van valami tipped? - direkt voltam vele ilyen kemény, sosem kedveltem, és ez nem is fog már változni.
Láttam ahogy egy pillanatra megdermed, retteg Janetől, bár ez nem meglepő, minden épeszű ember fél tőle.
- Nem mondom el senkinek, csak tudni akartam, hogy jól hallottam-e?
- Igen, jól hallottad! - bólintottam. - Ha megbocsátasz én nem szeretném folytatni a társalgást. - ott akartam hagyni, de nem engedte.
- Alec, - ragadta meg a karom - miért utálsz engem?
- Mert megérdemled! Mindenkivel szemét vagy. Komolyan mondom, még Janenél is rosszabb vagy. Elviselhetetlenebb. – mondtam mérgesen.
- Alec, én… Nem való neked az a lány. Neked jobb kell. - kapaszkodott továbbra is belém, szinte már belém vájta a körmeit, annyira szorított.
- Ki? Te? – bólintott.
Nevetnem kellett. Annyira abszurd volt a feltételezés, hogy ő és én. Na ne már, soha. A fejemet ráztam kínomban, nem nagyon tudtam mit mondani erre.
- Te most csak viccelsz, ugye? - mondtam végül ezt.
- Nem, nem viccelek. - sóhajtott. Elképesztő kínosan éreztem magam. Sok mindent feltételeztem volna róla, csak éppen ezt nem. Hiszen párja van. Mégis mit akarna tőlem? Sosem vettem észre. Számomra Lucy az egyetlen nő, mindig is csak őt fogom szeretni.Számomra sosem volt, és sosem lesz más. Mindig is szerettem, első pillanattól fogva.
- És Alex? Vele mi van? Őt nem szereted? - kérdezgettem idegesen.
- Nem, nem szeretem. Csak azért vagyok vele, hogy leplezem azt, amit irántad érzek. - közölte a tényeket. Jó, igaz azt mindenki tudja, hogy az ő kapcsolatuk eléggé rendhagyó, jóformán csak a jó szexre épül, de azért ennyire... Semmi más érzelem?
- Csak, hogy én nem érzek irántad semmit. - mondtam ki hirtelen. - Nem szeretlek, sőt ami azt illeti igazán utállak, Selena. Csak egyben reménykedem, hogy nem állsz az utunkba. – de máris rájöttem tévedek, ugyanis elém lépett és megcsókolt. Eltoltam magamtól, ha nem volna nő akkor biztos megvakítom. De nem volt rá szükség, mert a következő pillanatban előttem fetrengett fájdalmában. Gyorsan körbe néztem kerestem Janet. Meg is találtam az erdőből jött felénk.
- Bátyuskám, látom tapadnak rád a nők. - viccelt, én pedig nevettem.
- Elég lesz már megtanulta. - próbáltam leállítani a húgom.
- Nem, nem hiszem. - rázta a fejét.
- Jane! - szóltam erélyesebben.
- Jól van! – sóhajtott csalódottan, és abbahagyta. Selena felállt és felpofozott, majd tovább ment. Kissé bambán bámulhattam utána, mert a húgom felnevetett, de hát nem tudta hová tenni a pofont. Ő csókolt meg kéretlenül, nem pedig fordítva,

(Jane szemszöge)

Teljesen ki vagyok még mindig a bátyám döntésén, a Cullenék egyike. A hideg kiráz Carlisle dokitól. Még, hogy állat véren élni. Mindegy az ő döntése. Csak maradjon velünk! Végül is jobb, mint Selena. Már csak az a hisztis liba hiányozna.
- Demetri messze vagyunk még?
- Nem már mindjárt ott vagyunk… - mondta, majd befordult egy utcácskába, és kijavította magát.- Itt is vagyunk.
Igen, a Denali klán. Micsoda ostoba teremtések. Maguk választották a végzetüket, nem én tehetek arról, ami következik. A szabály az szabály, mindenki felett áll.
- Félix. – szóltam. Azonnal indult is az ajtóhoz, hogy betörje.
Én mentem be elsőnek, majd Selena, Alec, Demetri és Félix. Aki visszatette az ajtót, ami persze kidőlt. Jaj Félix, néha bizarr ötleteid vannak.
- Eliz, jó újra látni! – mondtam, persze hazudtam.
- Mit akar itt a Volturi? – mondta a nagyszájú Tanya. Micsoda bolond, hát nem tudja kivel beszél, az összes dühömet összeszedtem és visítva esett a földre.
Alec tette a vállamra a kezét, tudtam ez mit jelent, ideje abba hagyni a kínzást. Fel akarta segíteni a lányt, de az elütötte a kezét.
- Ne érj hozzám, koszos Volturis. – sértegette. Legszívesebb újra megkínoztam volna, de az anyuk közbe szólt, nem engedte befejezni a tervem.
- Miért jöttetek?
- Tudod te azt Eliz! – kaptam rá ismét a tekintetem.
- A vámpírgyermek miatt. – szólt Alec – Jól tudod, hogy szabályt szegett a családod. Nem szabad ilyen fiatalból vámpírt teremteni.
- Hol van? – kérdeztem ingerülten, és felé léptem.
- Nem tudom miről beszéltek. - mondta kétségbeesetten. - Nem tettem semmit.
- Feltűnően sok volt errefelé a mészárlás mostanában. - válaszoltam unottan. - Egész falvak tűntek el, és kaptunk egy bejelentést. Közel, és távol ti vagytok itt az egyetlen vámpír klán, akiknek egy szőke nő a vezetőjük.
- Nem teremtettem vámpírgyermeket. - erősködött.
- Na jó, elegem van. - fújtattam mérgesen, majd megragadtam Tanya nyakát, és akár egy apróbb mozdulattal elválaszthattam volna a fejét a testétől. - Ő vagy a gyermek? Válassz! - morogtam mérgesen.
- Rendben, csak ne bántsd! - zokogta. - Az erdőbe egy sziklánál. Ne bántsátok a lányokat kérlek, ők nem tudtak róla.
- Majd elvisszük őket Arohoz. – javasolta Alec.
- Rendben. Köszönöm.
- Mit köszönsz ezeknek anyám? Nem tettünk semmit, mégis ránk rontanak. – szólt Irina.
- Maradj csöndben! Igazat mondanak, létrehoztam egy vámpírcsecsemőt. Nem kellett volna és most megfizetek. - ismerte el végre a bűnét a nő.
- Gyerünk, nincs sok időnk. Megmutatod, hol a gyermek. Aztán ezt a hármat elvisszük Arohoz. – mondtam, nem tűrtem ellentmondást. – Indulás!
Én mentem elől, mellettem Alec. Mögöttünk a rabok, majd a társaink.
- Itt vagyunk!
- Hozd ki a barlangból most! – utasítottam.
Így is tett. Kihozott egy kb. három éves gyermeket. Gyönyörű volt. Lenyűgöző vörös szemei csak úgy csillogtak.
Alec arcán láttam a meglepődést, biztos az járt a fejében, ami nekem. Ez az édes teremtés, hogy lehet veszélyes? Felocsúdtam és parancsot adtam Félixnek.
- Öld meg! - mondtam fagyosan.
- Ne, ne, kérlek… - üvöltött Eliz. Alec lefogta, még mielőtt közbelépett volna, hangosan zokogott fel a nő a bátyám karjaiban. Nem érdekelt, végig néztem, amíg megölte Félix a babát. De azt is láttam, hogy Alec elfordítja a fejét, nem bírta. Megértem, ő más, mint én, nem öl olyan könnyen. Minden gyilkosság után lelkiismeret furdalása van. Persze más embert ölni és más vámpírt. Az emberek megölését csak azért bírja, mert fontos számunkra, mert táplálékok, de azt sem örömmel teszi.
Félix végzett, undor ült az arcán, azért amit tennie kellett az előbb. Demetri tüzet rakott.
- Eliz. – mondtam. Elém állt, nem könyörgött az életéért, amiért becsültem.
Selena és Félix közre vették és széttépték, nem sikoltott. Rádobtuk a máglyára a maradványait. Azért sajnáltam erős asszony volt, de maga választotta a sorsát. Tiszteltem, valamilyen furcsa, érthetetlen módon, de tényleg tiszteltem.
Ekkor meglepődtem a gondolataimba merülve észre se vettem, ahogy Tanya rám vette magát. A földön landoltam. Félix és Demetri azonnal lefogták. Alec pedig felsegített. Mekkora bolond!
- Jól vagy? – kérdezte Alec.
- Engedjétek el! – parancsoltam. Majd Tanya összeesett és üvöltött. – Csak azért maradsz életben, mert ígéretet tettem Eliznek. – mindenki meglepődve nézett rám nem hitték volna, hogy életben hagyom. – Induljunk.
Most már senki se ellenkezett.