2. fejezet

Sziasztok!
Itt a friss! :) Remélem tetszik! :) Kérek szépen kommenteket! :)
Puszi! :) Jó olvasást!

(Aro szemszöge)

Csak ültem és vártam, hogy jöjjenek az én kedveskéim. Alec, Demetri és Félix lépett be a terembe.
- Mester! – hajoltak meg előttem.
- Drágáim! – örültem meg. – Volna számotokra egy feladatom. Rá kellene néznetek egy vámpírra, aki nagyon kedves a szívemnek. Londonba látogattok egy álarcos bálra. Induljatok, amint tudtok, mert holnap este lesz a bál. A ruhákat és az álarcokat Heidi már kiválasztotta. Tom Bennettnek hívják, próbáljátok megtudni, mi van vele és nem e akar csatlakozni. Heidi is veletek megy, mert már nagyon régen, talán 100 éve hagyta el Volterrát. Sok sikert drágáim! – búcsúztam el tőlük.
- Mester! – hajoltak meg újra, majd kimentek.

(Lucy szemszöge)

A szoba közepén forogtam a ruhámban. Gyönyörű világoskék, sok fodorral, ejtett vállal. Le sem akartam venni a bál végéig. De sajnos le kellett. Amilyen gyorsan csak tudtam és amilyen gyorsan csak lehetett kibújtam belőle. Ráterítettem az öltöző paravánra, majd az álarcom is ráhelyeztem, hogy ne essen le. Majd átsétáltam Chrisshez.
Kopogtam.
- Szabad! – jött a válasz. Az ágyán ült és valami régi szakadt könyvet olvasott.
- Szia! – köszöntöttem. Biccentett, mellé suhantam és kikaptam a kezéből a könyvet. – Mi ez?
- Egy ostoba könyv, ami a vámpírokkal foglalkozik, sok hülyeséget összehordanak benne, de azért érdekes.
- Jössz este?
- Minek? – rántotta meg a vállát.
- Apa szeretné! – sóhajtottam.
- Az engem nem érdekel.
- Lehetnél vele kicsit kedvesebb, sok mindent feláldoz értünk.
- Értem csak ne áldozzon fel semmit. Hidegen hagy!
- Azt látom! – mormogtam az orrom alatt. – Akkor gyere el értem! – hosszú csönd. – Nos, mit mondasz?
- Jól van, talán. – sóhajtott.
- Köszönöm! Köszi! – vetettem magam a nyakába, hangosan felnevetett, majd óvatosan letett a földre.
- De téged úgyis el fog foglalni Adam. Nem igaz?
- Nem tudom! – rántottam meg a vállam.
- Ugye tudod, hogy ez nem lehet komoly ügy? – nézegetni kezdtem a könyveit. – Lucy! Ugye?
- Miért ne lehetne?
- Mert ember!
- Átváltoztathatom.
- Ha megtudja, elmenekül, és riassza az embereket a városban.
- Nem tenne olyat! - ráztam a fejem.
- Az embereket nem lehet kiismerni. – átölelt és pár percig így maradtunk.

(Alec szemszöge)

- Bálosdi! – sóhajtott fel keserűen Félix.
- Csak nem falábad van? – vágta hátba Demetri.
- Nagyon vicces! Az orosz cár gyerek biztosan nagyon jól táncol. – lökte vissza Demetrinek.
- Hát nincs okom panaszra! – igazította meg gőgösen az ingjét. Félix arckifejezésén már nevetnem kellett, itt nem bírtam tovább.

- Gyertek már srácok! – szólt ki Heidi a szobámból. Beléptünk és a kezünkbe nyomott egy-egy dobozt. – Majd megszállunk valahol és felvesszük. Gyerünk! – mondta izgatottan és kettőt tapsolt.
Azzal kirohantunk, még gyorsan elbúcsúztam Janettől, mert ha nem teszem leszedi a fejem, majd indultunk is Londonba.

Két órával a bál kezdete előtt érkeztünk. Gyorsan vadásztunk egyet a közeli erdőben, hogy barna legyen a szemünk, majd kivettünk négy szobát egy fogadóban és átöltöztünk. A meghívó már el volt intézve, Heidi és Aro szerezték valahogy. Ezek a dolgok számomra örökké rejtve maradnak.
Demetri lett Heidi kísérője. Mi ketten pedig Félixszel egyedül mentünk a bálba.
Amint beléptünk oldalra húzódtunk, hogy megbeszélhessük a hadi tervet.
- Szóval! Tom Bennettet keressük, ne keltsetek feltűnést, vegyüljetek el és szórakozzatok. Majd a bál végén beszélünk vele, de közben is figyeljük, hogyan viselkedik az emberekkel, nem e tudja valaki, hogy micsoda. Rendben? – kérdeztem.
- Persze! – mondták egyszerre majd elváltunk. Körbejártam az egész termet, senkivel sem beszéltem még észre nem vettem egy furcsa párost középen…

(Lucy szemszöge)

Eljött az indulás ideje. Anyuval együtt készülődtünk. Felvettük a ruhákat, majd megcsináltuk egymás haját.
Anya fehérben volt, fehér álarccal, fehér gyöngysor a nyakában. A haja kontyban.
Én a világoskék fodros ruhámban, kék maszkkal, enyhén hullámos, feltűzött hajjal.
Lesétáltunk az emeletről. Apa, Chriss és nagypapa már lent vártak.
Mindannyian nagyon fessek voltak. Anya apába, én Chrissbe karoltam és már indultunk is. Egyedül Ericen nem volt álarc, szerinte ő már öreg az ilyesmihez. Chrissé zöld, aranyozott volt, apáé sötét kék.

Amint beléptünk Adam azonnal kiszúrt és felkért táncolni.
- Gyönyörű ma este! – bókolt.
- Köszönöm! Mondtam már, hogy tegezz. Emlékszel?
- Ó, bocsáss meg elfelejtettem. – lassan táncoltunk és közben beszélgettünk.
Észrevettem, hogy valaki figyel, de mire odafordultam nem volt ott senki.
- Valami baj van? – kérdezte aggódva Adam.
- Semmi! – suttogtam, majd visszafordultam felé mosolyogva. Pár percig táncoltunk, majd megszólalt mögöttem egy gyönyörű hang.
- Bocsánat, lekérhetem a hölgyet? – Adam rosszkedvűen bólintott, majd odébbállt. Megfordultam és egy gyönyörű arany barna szempárral találtam magam szembe. Megfogta a kezem és lassan óvatosan táncolni kezdtünk…