10. fejezet

Sziasztok! :)
Itt a friss. Kicsit későn tudom, de most tudtam megírni. Remélem tetszik. Válaszol pár kérdésre Tom múltjával kapcsolatban.
Ajánlom Reginek, Ritának és Eperkének. Új olvasóimnak és barátaimnak. Akik szintén írnak meseszép történeteket.
ÉÉÉÉSSSS! A Blog egy éves lett! Vagyis holnap. Egy éve tettem fel az első bejelentkező üzenetet, amit már töröltem azóta. És másnap feltettem az első első fejezetet. Köszönöm minden kedves olvasómnak és kommentelőmnek. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem :)
Imádlak titeket!
Jó olvasást! :)
Puszi! :) :) :)

(Lucy szemszöge)

Reggel kisírt szemekkel ébredtem, szúrtak, ezért nem akartam kinyitni őket. De valami hirtelen megmozdult a szobámban. Felpattant a szemem és felültem az ágyban. Tényleg volt valaki a szobámban. Meglepetten néztem a karosszékben ülő vörös hajú nőre. Victoria volt az, kedvesen mosolygott rám.
- Jó reggelt! – köszöntött.
- Jó reggelt! Hát… - bennem akadt a szó, mert megláttam a kezében Alec álarcát.
- Hát én miért vagyok itt? Nos… A szüleid elmentek vadászni, Chrisstopher valahol az erdőt járja Jamesszel, szintén vadásznak, a bátyád elég fáradt volt ma reggel. A nagyapád, pedig bezárkózott a dolgozó szobába. Így hát, úgy gondoltam meglátogatlak.
- Az hogy került hozzád? – mutattam a kezére.
- Chriss nyomta a kezembe, mielőtt távozott a szobádból. Hajnalban átjött hozzád, mert sírtál és hánykolódtál álmodban. Itt töltötte az egész éjszakát. Nem aludt, és el se ment volna, ha James rá nem beszéli. A lelkemre kötötte, hogy nem hagylak magadra.
Chriss itt volt velem az este?
A második álmomra gondoltam. Egy nagy utcabál félén voltunk. Felettünk a kék ég, sok sok csillaggal. A barna szemek, enyhe vörös árnyalattal… Alec… Ő volt velem az álmomban. A másodikban is. Hát sosem szabadulok az arcától?
- Lucy! – integetett előttem Victoria. – Valami baj van?
- Nem, nem semmi. – felálltam, hogy elmenjek megfürdeni, de valami eszembe jutott és visszaültem. Miért ne próbálnám megtudni tőle? Egy próbát mindenképpen megér.
- Victoria! Kérdezhetek tőled valami? – bólintott. – Mi történt Analucyával, akiről a nevem kaptam?
Meglepetten nézett rám. Az álarc még mindig nála volt, de most kiesett a kezéből, gyorsan utána nyúltam és elkaptam, pár centire a földtől.
- Apád azt mondta nem tudsz a létezéséről. – suttogta.
- Nem is tudtam, de halottam, amit apa és James beszélgetnek. Kérlek, kérlek mondd el.
- Hát… nem is tudom.
- Légy szíves!
- Jól van végülis, mégis csak róla kaptad a neved… Amennyit tudok, elmondok. Én még akkoriban nem éltem, nem voltam tanúja a dolognak.
Az apád, James és Chrisstopher meg Analucya egy klánba tartoztak. Chriss és Ana egy pár voltak. De apád is szerette a lányt. Mindent megtett volna érte. Egyedül Chriss nem tudta, hogy a felesége a legjobb barátjával csalja. Apád egyedül az bántotta, hogy tudta Ana őt nem szereti annyira, mint a férjét. Szerette, de nem annyira.
Analucya és Chirss az egyik nap bementek Rómába, akkoriban ott éltek. A város mellett húzták meg magukat. Néha emberekre, máskor állatokra vadászta. Nem volt nagy aznap a tömeg, de azért voltak páran. Nagyon nagyon régen. Túl régen... Ekkor volt az egyik nagy római pestis járvány. A város majdnem teljesen kihalt. Csakhogy nem pestis volt, ez csak a magyarázat. Nem!

-Anat véletlenül fellökte egy férfi, és lecsúszott róla a köpeny, a bőre csak úgy szikrázott a napfényben. Persze, azonnal mindenki arra fordult. Mi csilloghat ilyen szépen? A férfi, aki véletlenül fellökte abbahagyta a szabadkozást és elkiáltotta magát: Vámpírok.
Ana és Chriss mindenkit megöltek a téren. De elkéstek. Egy Volturi őr pont Rómában volt. Nem is akárki, Demetri a nyomkövető. Végignézte az egész jelenetet és nem tett semmit. Csak gúnyosan mosolygott, majd odalépett hozzájuk:
- Hogy lehettek ennyire ostobák? – kérdezte.
- Egyik se tudja! Mindet megöltük. – válaszolta Chriss.
- Tévedés! Nagy tévedés. – rázta a fejét Demetri. – Pontosan 5 szökött meg. Három dél felé, kettő nyugatra.
- Segíthettél volna! – nyöszörgött Ana ijedten.
- Nem az én saram. – válaszolta hidegen a Volturis. – Most pedig használjátok az időt, ami még hátra van. Nem sok! Nem érdemes elmenekülni, úgyis megtalállak. – azzal sarkon fordult és elment.

Pontosan 10 nap múlva megjelent három Volturi katona az erdőben, amikor vadásztak. Demetri, Alec és Corin. Az álarcod gazdája vezette őket, ő volt a kis csapat főnöke.
- Honnan tudod, hogy az övé? – emeltem fel az álarcot.
- Egy részt érződik rajta a szaga. Volt szerencsém találkozni vele, bár csak távolról. Másrészt Chriss mondta.
De hagy folytassam. Hol is jártam? Megvan!

-A kis fiú eléggé jó szívű, ezért is él még az apád és James.
Csak arra kapott parancsot, hogy megölje azokat, akik lebuktak. Mivel ők ketten nem tudtak róla, így meghagyta az életüket.
De Tom annyira szerette Anat, hogy inkább meghalt volna. Mikor halotta az egész történetet és kivégezték a barátaikat, Demetrire támadt. Mert, ő volt az egyetlen, aki segíthetett volna nekik, ha megállítja azt a pár embert, Chrisséknek nem kellett volna meghalni. Alec lépett közbe, és választotta szét őket, majd ő nyugtatta le Demet, hogy ne álljon búszút.

-Így élhette túl az apád, de ha ez lehetséges azóta csak jobban utálja a Volturit, mint régebben. De ami a legfurcsább, hogy közülük is legjobban, azt, aki megmentette. Az álarc tulajdonosát, Alec Volturit. Az apádon eligazodni nem lehet, de ezt tudod te is, igaz? – felnevetett. – Utána pár hónapig bírták, majd külön utakon jártak tovább James és Tom. Ekkor változtatott át engem James. Innentől az apádról csak annyit tudok, hogy kereste a veszélyt, egészen addig, amíg anyáddal nem találkozott. A Volturival még kétszer találkozott, de mindig túlélte. A többit nem tudom. Sajnálom!
Nem fog örülni, hogy elmondtam, de jogod van hozzá, hogy tud. Most pedig magadra hagylak, hogy megemészd az előbbieket. – Felállt, egy csókot nyomott a homlokomra és kiment.

Szóval így történt. Alec megmentette apa életét. És ezért utálja őt, annyira, mert elválasztotta őket egymástól. Elkezdtem apámat sajnálni. Borzalmas lehetett neki, a szerelme nélkül. Értem már mért van annyira ellene a szerelmünknek Aleckel. De valahogy mégis neki kéne legjobban megérteni a dolgot.
Visszatettem az álarcot az íróasztalba. Elmentem fürdeni, majd felöltöztem. Kivettem a gyűrűt és elindult Adamhez, hogy visszaadjam. Talán egy életre megutál, de akkor sem mehetek hozzá feleségül.