13. fejezet

Sziasztok! :)
Itt a kövi! :) Remélem tetszeni fog. Szomorú is meg nem is... Várom a kritikákat és köszönöm az előzőhöz írtakat. :) Imádlak titeket! :) :D
Puszi! :)

(Didyme szemszöge)

Heidivel sétáltunk, hogy megtaláljuk Alecet. Amikor keresem, persze sosem akad rám.
A nagyterem előtt jártunk, amikor végre megpillantottunk. Félixszel megint egy drága bátyám által elintézett vámpír hulláját vitték ki az erdőbe, hogy elégessék.
- Alec! – szóltam hozzá, azonnal felém fordult.
- Igen?
- Lesz ma egy bál Volteerában. Tudod, mit minden évben. Szeretném, ha elmennél rá.
- De…
- Nincs de. Én ma itt leszek bent, nem eshet bajom. A bátyámmal szeretnék beszélni a középkori módszereiről. – néztem a hullára.
- Nem gondolod, hogy ez nem jó ötlet. Aro nem szereti ha kritizálják.
- Tudok magamra vigyázni. Menj el a barátaiddal. Heidivel, Demmel és Félixszel, persze.
- Semmi kedvem hozzá. – morogta.
- A kedvemért, kérlek. Hidd el nekem, jól fogod magad érezni. Intézzétek el, aztán készülődjetek, Aroval majd erről is beszélek. El fogsz menni ez parancs. Demetrivel ott találkoztak, ő még körbenéz az erdőben, ne hogy támadjon egy ellenséges klán.
Alec és Félix kicipelték a darabokat, így Heidivel egyedül maradtunk.

- Biztos jó ötlet, hogy nem mondjuk el neki ki vár majd rá a bálon.
- Legyen, csak meglepetés. – mosolyogtam. – Gondoskodj róla, hogy ott legyen, ha kell Félixszel kötözzétek meg és úgy vigyétek el, de ott kell lennie. Megértetted?
- Igen. – bólintott.
- Most mehetsz, én beszélek a bátyámmal. – Heidi meghajolt és elsietett.

Beléptem a nagy terembe. Egyedül Aro volt bent, a kutyusaival Janenel és Renataval. Mindkettő meghajolt, Jane még a szokásosnál is gonoszabb fintorát is felvette, csak az én kedvemért.
- Aro! – köszöntem.
- Drága húgom, miben segíthetek? – kérdezte mézes-mázosan. Felsétáltam mellé és leültem a férjem helyére. Jane előre lépett, hogy közbe szóljon, de a bátyám leintette.
- Szeretnék veled beszélni négyszemközt.
- A családom előtt nincs titkom, mondd csak nyugodtan előttük.
Hát jó, ezzel nem fogsz ki rajtam. – gondoltam magamban. Így hát mosolyogva Janere néztem. Mutatván, hogy a legkevésbé sem félek tőle.
- Csak arról érdeklődnék, hogy… mit követett el az előző kivégzett vámpír?
- Ó, hát ő. Csak Volterra környékén vadászott, de már elintéztük nem kell aggódnod.
- Nem gondolod, hogy elég lett volna figyelmeztetni, hogy menjen máshová?
- A szabályaink egy értelműek kedvesem. Nincs figyelem felkeltés, nincs csecsemő átváltoztatás és nincs Volterra melletti vadászás, ez a mi területünk és nem szeretném a lebukást kockáztatni.
- Akkor is elég lett volna a figyelmeztető szó és aztán a gyilkosság. Nem gondolod, hogy középkori módszerekkel, csak sanyargatók leszünk a vámpír társaink szemében? – Jane mellettem el kezdett fújtatni a méregtől, de a legkevésbé sem érdekelt.
- Előfordulhat, viszont nem fognak lázadozni. Ha nem bánnod most befejezném ezt a beszélgetést. Megfontolom az ajánlatod, megbeszélem a többiekkel is. Ha egyetértenek veled, akkor tárgyalhatunk a változtatásokról. – Na, persze, úgy hazudsz, mint a vízfolyás, drága bátyám. De nem tettem semmit, csak mosolyogtam, majd kisétáltam a teremből.
De előtte még közöltem vele, hogy Aleckék tőlem kaptam engedélyt a bálra.

(Alec szemszöge)

- Heidi! Figyelj, nem kell ezt tenned. Jól vagyok, tényleg. Nem kell felvidítani. – próbáltam meggyőzni, de még mindig a szekrényemben turkált. – Menj el egyedül Demmel és Félixszel. Nekem semmi kedvem. – ültem le az ágyamra.
- Alec! – fordult felém mindent tudó pillantással. – Nem kell megjátszanod magad. Bármennyire is próbálkozol mi ismerünk. A húgod talán be tudod csapni, mert nem figyel rád. De mi a barátaid vagyunk és láttunk a szemünktől. Kérlek, ha nem tetszik visszajöhetsz, de csak miután Demetri megérkezett, hogy lássa a próbálkozásod.
Nem igazán értettem, hogy miért kell megvárnom Demetrit, de belementem. Úgyis elhúzok, amint megjelenik.
Felvettem a Heidi által kiválasztott ruhákat és már mentem is a bejárathoz.

(Aro szemszöge)

Még hogy középkoriak a módszereim? Hát ilyet. Didyme kezd bosszantóan tudálékos lenni.
- Jane, Renata. – szóltam. Mire mindkét lányom mellettem termet.
- Mester? – szóltak.
- Didyme túl messzire ment. Tudom a húgom, de a Volturi jövőjét is néznem kell. Hiányozni fog, de nem tűrhetem a felbujtásait. Egyre többen rá hallgatnak, ahogy a bátyádat is megmérgezte, drága Jane. Kapóra is jön, hogy az embereit elküldte abba a bálba. Csak ne lássa meg senki, hogy ti voltatok, ha mégis, akkor a szemtanúkkal is végezettek.
Bólintottak, majd kirohantak a teremből, Didyme után.

- Chelsea! – kiáltottam. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó és belépett az említett.
- Mester! – hajolt meg előttem. – Miért hívatott?
- Volna számodra egy titkos feladatom. Amit senkinek se mondhatsz el. Még Aftonnak sem. Megértetted?
- Meg, mester. – bólintott.
- Marcus ma el fogja veszíteni Didymét. A feladatod annyi lesz, hogy érezzen fájdalmat, ha majd megtudja, de a Volturival akarjon maradni. Félek, ha megtudná el akarna hagyni minket, az pedig ugyebár nem volna jó.
- Igen, mester. Értettem.
- És még valami. Van egy olyan érzésem, hogy Alec is megszenvedi az elvesztését. Ha lesz még erőd rá is hathatsz egy kicsit. De őt még ideköti a húga. Köszönöm, elmehetsz. – meghajolt és kiment a teremből. Én pedig kényelmesen hátradőlve vártam a fejleményeket. Fájnia kellene a húgom elvesztésének, de mégsem érzek semmit. Érdekes… Valóban nagyon érdekes…

(Alec szemszöge)

- Mikor jön már Dem? – morogtam.
- Nem sokára, nem sokára. – nyugtatott Heidi mosolyogva.
- Utálom a bálokat. Ez a sok ember, csak táncolnak és nevetnek. De semmiről sem tudnak. Szánalmasak. – morogtam magam elé. – Én elmegyek. Semmi kedvem ehhez, Heidi. Jobb dolgom is lenne, mint itt jó pofizni.
- Drága uram, maga mindig ilyen morcos? – kérdezte egy angyali hang a hátam mögül. 180 fokos fordulatot tettem a tengelyem körül.
- Lucy? – suttogtam meglepetten.