23. fejezet

Sziasztok! :)
Itt az új! :) Jó olvasást hozzá. Köszönöm a hozzászólásokat és Alice Cullennek(Boginak) küldöm a fejezetet a nagy visszatérésére. :D :)

Sziasztok! Puszi! :)

(Alec szemszöge)

Végül Demetri kérésére Heidi után mentem és beszéltem vele. Elmondtam neki, hogy Dem nem akarta megsérteni, és, hogy gyönyörűnek tartja, nagyon kedveli, de csak mint barátot. Hazudtam a legjobb barátomért. De legalább kibékültek.
Most éppen Chelsea szobájához tartok. Azóta nem beszéltem vele, hogy el akarta venni a fájdalmam.
Bekopogtam és halk, meggyötört hang szólt ki, hogy szabad. Benyitottam. Chelsea gyanakvó, óvatos pillantással nézett rám. Amit teljesen megértettem a legutóbbi találkozásunkkor, ugyanis rátámadtam.
- Szia! – köszöntem halkan.
- Szia! Miben segíthetek? – jött a kimért válasz.
- Szeretnék bocsánatot kérni. Sajnálom, amit múltkor tettem. Én… nem akartalak bántani, elragadtattam magam. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Meg. – suttogta és átölelt. – De nem csak ezért jöttél igaz?
- Azt mondtad tudsz segíteni…
- Mégis lemondasz a Didyméhez kötő érzelmekről? – kérdezte meglepetten.
- Nem.
- Hát akkor?
- Szerelmes vagyok, de olyasvalakibe, akibe nem lehet. És ezt már nem bírom elviselni.
- Értem, szóval azt szeretnéd, ha ezt a köteléket szakítanám el. – bólintott mindent-tudóan.
- Nem, nem teljesen. Nem akarom, hogy teljesen elmúljon, az amit iránta érzek. Csak legyen gyenge… gyengébb. Megteszed nekem?
- Igen.
- Köszönöm.
- Rendben! – suttogta. – Ha nem haragszol gyorsan csinálom, hogy hamar túl legyél rajta. - leültetett az ágyra és lehunyta a szemét. Pár pillanatig nem éreztem semmit. Majd az érzelmeim mind a felszínre törtek, összeszorítottam a fogam és a szemeim. A fájdalom Didyme miatt, a Volturi iránti elkötelezettség, a barátság, a testvéri szeretett, és végül a szerelem. Majd éreztem, hogy egyre kevésbé fontos. Először reflexszerűen belekapaszkodtam az érzésbe.
- Ne ellenkezz! – utasított Chelsea.
Elengedtem hát, s éreztem, hogy egyre távolodik, de egyre kevésbé figyelek rá. Már nem érdekelt. Egy kicsit még bennem volt, de a többi érzelem elnyomta. Lucy neve már semmit sem jelentett nekem, csak egy régi ismerős, akit elfelejthetek.

(Chelsea szemszöge)

Miután végeztem Aleckel lementem a Mesterhez, elmondani neki a fejleményeket. Egyedül volt bent. Még Renata sem volt, végül is itt a Volturi kastélyának gyomrában nem eshetett baja. Mosolyogva fogadott, mint mindig.
- Mester – hajoltam meg, amint beléptem.
- Chelsea drágám. Miben segíthetek?
- Jó híreket hoztam… Alecről.
- Óh! Lássuk hát! – mohó fény villant a szemében, ahogy nyúlt a kezem felé.
Hirtelen az jutott eszembe, hogy olyan, mint egy kisfiú, aki nyúl az új játékáért. Felnevetett a hasonlaton.
Majd tovább nézelődött.
- Ez tetszik. – suttogta. – Nagyon jó hír. Ügyes vagy, újra bizonyítottad rátermettségedet.
Elégedettség töltötte el a szívem, megint jó munkát végezetem.
- De van itt valami… - suttogtam. – Olyan erős érzelmek kötötték a lányhoz, hogyha újra találkoznak, lehet, hogy nem tudom elnyomni.
- Nem hinném, hogy Lucy keresni fogja. Ha mégis hát őt is idekötjük. Hasznunkra lehetne…

(Lucy szemszöge)

Hogy tehette ezt velem? Már két napja ezen rágódom.
- Most mi lesz, Lu? – kérdezte Chriss.
- Gondolom te Jamesékkel akarsz tartani. – néztem a bátyámra.
- Itt akarsz maradni?
- Nem is tudom… Ez az otthonunk és, ha… keres, akkor… itt fog. – súgtam.
- Hogy szeretheted még mindig? Ezek után? Hogy? – dühös volt. A Volturira, Alecre, rám…
- Próbáltam gyűlölni, de nem megy. Csak gyűlölni nem tudom. Gyűlölöm és szeretem egyszerre. – fakadtam ki és könnyek záporoztak a szememből. – A Volturi megölt két számomra nagyon fontos embert, de mégse tudom őt gyűlölni. Nem saját, szabad akaratából tette. Ez kiderül a levélből.
- Nem nagyon ellenkezhetett. – kiáltotta Chriss.
- Azt írta választani kellet… Nem tudhatod mi között.
- Nem, nem tudhatom, mert nem szándékozott neked megírni.
- Biztos vagyok benne, hogy ha tehette volna, elkerülte volna ezt a borzalmas tetted.
- Honnan tudod? – kiabált még mindig a bátyám.
- Ismerem. Szeretem. És tudom, hogy ő is engem. Én vagyok neki a legfontosabb. Ez kiderül minden egyes döntéséből, cselekedetéből.
- Ezt miből gondolod? – nézett rám kíváncsian a bátyám.
- Ha csak magával törődne, már nem lennék itt. Csatlakozni akartam a Volturihoz. – suttogtam.
- Micsoda? - mondta felháborodottan.
- De nem vitt magával, hiába könyörögtem. Azt akarta, hogy szabad maradjak. Hogy ne parancsoljon nekem senki.
- Ez nem inkább azt jelenti, hogy nem is szeret.
- Honnan tudhatnád? Pont te? Senkit se szerettél soha. Apával is folyton veszekedtél. Anyát pedig megvetetted. Engem pedig…
- Szerettem őket, és téged is szeretlek. Mindennél jobban... Elmegyünk Jamesékkel. Pakold össze, ami legjobban kell.

Ekkor kicsapódott az ajtó és Adam rohant be a szobába.
- Lucy! – lihegte. – Hát élsz! – ölelt át.
- Mi a gond Adam?
- James és Victoria megölték a szüleiteket…